Ma megmutatom, hogyan születik a Medde-féle steampunk falióra recycle módra.
Ha az ember ilyesmire adja a fejét, akkor első lépésben körülnéz otthon, vagy megcélozza a legközelebbi MÉH-telepet. Az emberek rengeteg mindent visznek oda, mindegy, csak jó nehéz legyen. Ha én viszek valamit, az már semmilyen további felhasználásra nem alkalmas, csak az öntöde örül neki. Na de nem mindenki olyan mint én – szerencsére – ebből kifolyólag a MÉH-telep nekem kincsesbánya. Az ott dolgozók már megszokták az ilyesmit, a többiek meg kétkedve néznek, hogy mi a ménkűnek kell neki az a rozsdás vasdarab, pénzt is ad érte, meg még örül is neki. Mert bizony a Medde feje elégedettséget sugároz a telepről kifelé jövet.
Tehát amikor már eldöntöttem, hogy mit is akarok csinálni, akkor megszerzem a hozzávalót. Azért is jó az újrahasznosítható vasanyag, mert már nem “új”. Általában rozsdás, hepehupás, egyszóval “története” van. Én pedig épp ezt szeretem. A rusztikus Meddecucc valóban antik alapanyagból készül, nem pedig “antikoljuk”.
Nézzük az elejétől. Az ember hazahozza a vasat, akkor így néz ki. Jelen esetben ezek egy milliméteres vaslemez darabok. Voltak, még a fénykorukban.
Első lépésként, ilyenkor már tudom, hogy mi is lesz belőle. Tehát ezekből a nagy darabokból, egy karos lemezolló segítségével levágok egy akkora darabot, amekkora az óra számlapja, s egyben a teste lesz.
Előtte leméretezem és berajzolom, hogy biztosan olyan legyen, mint amilyent akarok. A lemez sarkait levágom.
Egy gépi drótkorong segítségével eltávolítom a rozsda nagy részét. Ehhez a művelethez nem árt maszkot és szemüveget venni. Ildomos még a bőrkötény is, mert a korongból a drótszálacskák előszeretettel röpködnek minden irányba. Az óratengely helyét, valamint az egész órák helyeit a köríven kifúrom.
Ha ezzel megvagyok, kiválasztom a számokat helyettesítő alkatrészeket, és rápróbálom a számlapra.
A fogaskerekek egy hajdanvolt elektromos csavarhúzóból valóak, a többi guriga édesapám műhelyéből származik. De ezek nagyon újszerű kinézetűek, ezért igazítani kell rajtuk.
A gázégővel megmelegített alkatrészt olajba mártom, így fixálódik rajta a szép sötét, “fémes” szín.
Ilyenek lesznek. Természetesen kihűlés után az olajat le kell róluk mosni.
Aztán az óralap szélét hegesztővel megolvasztom, hogy ilyen szép szabálytalanul cirádás legyen. A folyamatot mindenki elképzeli, mert képet nem csináltam róla, ugyanis annyi kezem nincs. 
A végeredmény fentebb látható. A Meddeórák nagy része ilyen széllel készül.
Ha ez megvan, némi gázláng segítségével megszínezem a lemez felületét, amit egy speciális olajos folyadékkal hűtök le, ezáltal megőrizve a kívánt színárnyalatot.
Újból rápróbálom a felkerülő alkatrészeket, hogy lássam, harmonizálnak-é a színek.
A négy darab sárgaréz díszanyát egy fúrógépbe fogott menetes tengely és némi fémgyapot segítségével kipolírozom, ezáltal szép fényt kapnak.
A különbség jól látható. A felső kettő már megcsiszolva, az alsók még nyersek.
Megfelelő csavarok és anyák segítségével rögzítem az alkatrészeket az óralapon. Lelazulás ellen biztosítva van az összes csavar.
Közelebbről…
Még közelebbről…
Tisztítás és felületkezelés után az óralap megkapja az óraszerkezetét, jelen esetben egy kúszó másodpercmutatós halk változatot, keresek hozzá egy szép mutatókészletet, és már kész is van.
Később, amikor összegyűlik pár darab óra, átmenetileg kiveszem belőlük az óraszerkezeteket, és lefújom az óralapok hátulját mattfekete akrilfestékkel. Azért nem egyesével, mert rendkívül irritáló szaga van a festéknek, és nem szeretem, ha a műhelyben azt kell szagolnom órákig. Amikor megszárad ellenben semmilyen szaga nincs.
A végeredmény.
Nos ennyi.
Akit érdekel, vagy meg szeretné vásárolni ezt, vagy hasonlót szeretne, annak irány a meskás boltom!
