A 2010-es Balatonfűzfői Gombócfesztivál.

A MeddeDesign tavalyi éve eléggé zűrös volt tennivalók és helyszínek tekintetében, de egyik kedves nyári történésünké mégis éppen a IV. balatonfűzfői Gombócfesztivál vált.

Véletlenül leltünk az eseményre, mert halovány gőzünk sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Egy fűzfőgyártelepi kis ajándékboltban Noémivel vadásztunk éppen üveggyöngyökre és üvegkavicsokra, mert akárki megmondhatja, hogy az ilyen kis eldugott boltokban, pláne vidéken, apró csodákra lelhet az emberfia. Persze most nem találtunk egy darabot sem, de jó szokásunkhoz híven beszélgetésbe elegyedtünk a tulajdonos hölggyel, aki mint később kiderült, az épp soron következő gombócdzsembori egyik fő szervezője volt. Szó szót követett és pár perc múlva egy friss meghívással tarsolyunkban távoztunk, megígérve, hogy jelenlétünkkel emeljük a rendezvény fényét.

Úgy is lett. A jeles napon reggel az összes fellelhető árunkkal együtt (amúgy nem ide készültünk) elfoglaltuk a standot. Rendes kis zöld, fedeles elárusító hely volt, semmi panaszunk nem lehetett rá, kivéve azt, hogy ha rátámaszkodtam az asztallapra, akkor vészesen meghajlott, veszélybe sodorva az üvegáruk nagy részét. Hozzáteszem, a berényi piacon, ahol szintén árultunk egy pár napot, betonasztalok voltak és ott megszoktam a dülleszkedést. Itt hamar fel kellett hagynom e szokásommal, és a nap nagy részét a tetőrészbe kapaszkodva töltöttem, mert én nem tudok csak úgy egyszerűen állni. 🙂

Szóval kipakoltunk, szépen telt a nap, bámészkodók, vásárlók voltak szép számmal. Gombócfesztivál lévén ugye, kezdtem magam gyomrilag üresen érezni, mert hát hiába nem volt még dél, reggeli sem volt. Ezt pedig nehezen viselem. Körülnéztem, de utólag úgy ítélem meg, hogy nem jól, mert egy gombócárus mellé érkezvén megvettem és elfogyasztottuk (mert drága volt) életünk legpocsékabb szilvásgombócát. Ezt muszáj részleteznem. Én tudom, hogy milyen a jó szilvásgombóc. Ehhez képest ez, amit sikerült vennem, később ennem, na ez valami katasztrófa volt. Már amikor tüzetesebben szemrevételeztem, már akkor tudtam, hogy baj van. Volt is. Sűrű, túllisztezett, később szétfőzött tészta magába foglalt egy magozatlan pucér szilvát. Azért mondom, hogy pucér, mert jóanyám annak idején kimagozta és fahéjas cukorba gömbölgette azt a szerencsétlen szilvát, nem csak úgy beletette semmi nélkül, de cserébe magostul. Mindennek tetejébe ez a gombóc nélkülözte az egyik leglényegesebb hozzávalót, a pirított zsemlemorzsát. Vagyis hogy volt rajta némi prézli, de úgy natúron, ahogy a zacskóból kiöntötték.

Egy szó mint száz, egy darabig össze volt csúszva a szemöldököm. Később szerencsére felfedeztem, hogy melyik sátorhoz kellett volna állnom már elsőre is, de hát jó pap holtig tanul. Itt viszont magamévá tettem minden idők legjobb töltött káposztáját, azt viszont háromszor is. Azért káposztát, mert abban is volt gombóc, mindjárt négy is, meg azért is, mert a szilvásformától meg voltam rettenve.

A nap közben telt, az emberek vígan voltak, főleg az időközben elfogyasztott alkoholtól, meg a folklórműsortól. Pár jó fej árussal megismerkedtünk, mert mindig akad olyan. Szert tettünk némi szépséges ásványra is egy szerfelett ideges és feszült mineralista házaspárnál. Az árunk fogyott, de azért kitartott, így is este tízig voltunk mire eluntuk, meg hát el is fáradtunk.

Otthon jóízűen elaludtunk és töltött káposztáról álmodtunk. A szilvásgombócnak látszó tárgyat meg gyorsan a feledés homálya fedte be.

Reklámok
Kategória: Egyéb
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s