A színezett üveg története, avagy mitől színes?

A színezett üveg előállításának két fő módszerét (színezett oxidoknak az üvegmasszába keverése, illetve az üveg szennyeződéseinek, természetes elszíneződésének kihasználása) – már kezdettől fogva kiaknázták az üvegkészítők.

A 15. század óta folyamatosan zajló kísérletek, melyek sokféle színt eredményeztek, a 19. század végén vezettek el az irizáló és sokszínű üvegek előállításáig. Az ókori egyiptomi és római üvegkészítők különféle fémoxidot kevertek az üvegmasszába a kívánt színek elérése céljából. A kék üveg előállítása volt a legkönnyebb, ezért sok egyiptomi munka készült élénk türkizkék, olykor opakfehér és sárga üvegszálakkal díszítve, melyek fésülésével különböző mintákat értek el.

A sötét kobaltkék a római kámeaüvegek kedvelt színe.
A színezett üveget a nagy becsben álló drágakövek, pl. achát, lazúrkő, jáspis, türkiz, kalcedon és porfír utánzására is használták. Francia és német üvegkészítők a természetes színekre hagyatkoztak s a kova olvadáspontját redukáló hamuzsírt (folyósító adalékanyagot) kevertek az üvegmasszába. Ennek köszönhető a francia “Verre de fougére” és a német “Waldglas” sajátos, zöldes, sárgás vagy barnás színe.

A 15. században a velencei mesterek felélesztették a kalcedon üvegfajtáját, s opalinüveggel kísérleteztek. Kifejlesztették a lattimóként ismert opakfehér változatot az akkor újonnan Európába importált, divatos és becses kínai porcelánok utánzására. A lattimót később kötegelték, mint a nádat vagy pálcákat, s így keletkezett a latticino üvegek csodálatos, bonyolult mintája.

A 17. század végén Johann Kunckel német üvegműves feltalált egy vörös üveget (mindig is ezt a színt volt a legnehezebb előállítani), melynek mélyrubin árnyalatát arany hozzáadásával hozta létre. Ez a Goldrubinglas vagy Rubingias.

Egy másik német üvegkészítő, Caspar Wistar a 18. század elején az USA-ha emigrált, s 1739-ben megalapította az első amerikai üveggyárat (Wistarburgh Glassworks, New Jersey). Itt fiával tiszta és színezett üvegeket állított elő. Angliába nagy mennyiségben importálták a kobaltot, Bristolon keresztül. A kék (de zöldben és ametiszthen is készült) bristoli üvegből Bristolon kívül több brit városban is készítettek kancsókat, tálakat, borospoharakat a 18. században.

A 19. század közepére Európában leáldozott a tiszta csiszolt üvegek divatja. A találékony cseh és a német mesterek sikeres kísérleteik eredményeképpen új színeket állítottak elő az üveggyártásban. 1817-ben von Buquoy opak fekete üveget alkotott, mely Josiah Wedgwood fekete bazalt kőcserepére hasonlít. Ezt követte 1819-ben a sűrű, opak, pecsétviasz vörös, vagy fekete színű, ún. Hyalith-üveg, amit gyakran aranyozással díszítettek. Riedel uránt kevert az üvegmasszába, s így hozta létre a vakítóan fényes Annagrün és Annagelb üvegeket. E kísérletek hatására a brit üvegkészítők az 1870-es években kis mennyiségű uránt kevertek az üvegmasszába, s megalkották a jellegzetes, sárga, kék és zöldes árnyalatú “Vazelin”-üveget.
Az 1870-es évek végén a Thomas Webb & Sons, angol cég egy irizáló üveg gyártási technológiáját szabadalmaztatta.
Ennek csillogása a feltárt ókori római üvegek felületét idézte. Ezt követően számos brit és amerikai szabadalmat jegyeztek be hasonló, mesterségesen irizáló bevonatra, melyhez a tárgyat felhevített fémvegyületek gőzeinek tették ki.

Az USA-han – Louis Comfort Tiffany kifejlesztette az irizáló “Favrile” üvegek családját (bejegyezve 1894), Frederick Carder a corningi (New York) Steuben
üveggyárhan pedig a “Gold Aurene”-t kísérletezte ki. A 20. század elejére a rászórt irizáió bevonatot az olcsó préseltüvegeken is használták, ezt az 1950-es évektől karneválüvegnek nevezték, mivel a vásárokban ezt adták díjként.

A 19. század elején a franciák tökéletesítettek egy enyhén áttetsző, fehéres üveget, az opalint, amelynek később számos finom pasztellárnyalatát kifejlesztették. Az 1880-as évekre az amerikai üveggyárak egész sor új, részben színezett művészi üveggel álltak elő: a “Burmese” (Burmai) árnyalatai a sárgából a rózsaszínbe, az “Amberiná”-é halvány borostyánsárgából sötét rubinvörösbe, míg a “Peach Blow”-é krémszínűből vagy halványkékből rózsaszínbe mentek át. A velencei lattimo üveghez hasonlóan az opalinüveget is eredetileg az elegáns kínai porcelánok utánzására találták ki.

Az 1700 évektől jött divatba egy új technológia az üvegek rétegelése. A rétegelés és a színezés is az üveg tetszetősségét szolgálja. A rétegelés technikailag igényesebb s költségesebb eljárás, melynek során az áttetsző, hívott üveget viszonylag vastag, eltérő színű üvegréteggel borítják be. A két réteget a kiégetéskor egymáshoz rögzítik. A mintát a felső rétegbe kézzel vagy koronggal metszik. A festéskor rendkívül vékony, áttetsző zománcréteggel vonják be az üvegfelületet.

Ezt az eljárást végezhetik ecsettel, vagy oly módon, hogy a tárgyat belemártják a festékoldatba. A keletkezett festékréteget kiégetéssel rögzítik. A két üvegfajta súly és vastagság alapján könnyen megkülönböztethető: a rétegelt üveg nehezebb, vastagabb, színe telítettebb, dísze testesebb. Felülete is fényesebb a színezett üvegénél, melynek általában sokkal tompább a fénye.

Reklámok
Kategória: Általános, Üveg/Glass, Kultúra | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s