Sárkánytan, avagy egy kis anatómia

Mindig is vonzódtam a sárkányokhoz. Emlékszem, gyerekként volt egy diafilmem, bevallom se eleje, se vége nem volt meg, vagy én végeztem ki még kisebb, öntudatlan koromban, vagy pedig a nővérem. Szóval ez a szakadt diafilmdarab egy feltehetően japán mesetöredéket tartalmazott, egy sárkányról, meg valami faluról, de mivel a történetből nem sok derült ki az elébb leírtak miatt, az nem is érdekelt annyira, ellenben a sárkány lenyűgözött. Annál is inkább, mert kivetítve nem volt annyira szép, mint a diafilmen szabad szemmel nézegetve, ellenére az anyai aggodalomnak, hogy meg fogok vakulni. Persze nem vakultam meg, de sárkányok szeretete megmaradt.

Mostanában valamiért eszembe jutottak. Szépek, színesek, mindenféle jelleműek. Van köztük ilyen, meg olyan. Akárcsak az emberek közt. Érdekes ez. Valaha – talán a sárkányok korában – elég volt az adott szó. Ma már papírokra rögzítjük a szándékot, papírral fizetünk, papír mutatja, mihez értünk. Papírra vetjük gondolataink magjait, tudományainkat, szerelmünket, álmainkat, s mindent, mi eszünkbe, s szívünkbe jut. Ez a papír, pedig oly sérülékeny, oly hamar tönkre lehet tenni, és Faludy óta azt is tudjuk, hogy miért…

“…mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?”

De már megint elkanyarodtam a sárkányoktól. Igazából nem is ismerjük őket. Senki sem látott közülünk egyet sem. A palenteológusok dínókról értekeznek, a zoológusok nílusi krokodilokról, a néprajzkutatók pedig hétfejű sárkányok után kutakodnak. De hol vannak a sárkányok? Milyenek voltak?

Esetleg?

Ezek a képekről az ÁHV (nem ÁVH!) azaz Állami Húsipari Vállalat jut eszembe. De akkor mégis… Milyenek?

Ezt most sem fogjuk megtudni, ne is várja senki tőlem, hogy megmondjam, mert nem tudom. Talán kihaltak, átalakultak, beköltöztek a mesekönyvek lapjaira, de az is lehet, hogy mindig is ott voltak. Mindenkinek legyen hite szerint.

Szerintem csak elmentek. Nem volt miért maradjanak. Ez nem valami büntetés vagy jutalomféle, egyszerűen nem volt szükségünk rájuk. De itthagyták az emléküket, és azt az érzést, amit akkor érzel, amikor a kisgyerekednek mondod az esti mesét. Királyról, igazságról, s arról, hogy a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig azt amit igazán megérdemel.

Mostanában én is ezt érzem, ezért csinálok olyan dolgokat (is), amik erről a korról mesélnek.

Ezeket az alkotásokat megtalálhatod a szokott helyen, itt.

A Faludy verset ide kattintva olvashatod teljes terjedelmében. Ajánlott, aktuális.

 

Advertisements
Kategória: art, Fémműves, Filozófia, Művészet, Vers | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s