Visegrádi vásár – avagy ember tervez… I. rész

Na, ha már itt vagyok, elmesélem az utóbbi négy napunkat.

Történt ugye, hogy kézművesek lévén, fent vagyunk ilyen szakirányú listákon, oszt ha van valami rendezvény, akkor szólnak, hogy legyünk szívesek és jelenlétünkkel fokozzuk a káoszt az esemény színvonalát, vagy mit. Most is szóltak, neveket nem említek, mert jólnevelt gyerek vagyok, de ami a lényeg, hogy menjünk és vegyünk részt a visegrádi Kispalota Játékokon.

Részlet a meghívóból:

“Miért érdemes a Helyi Termék vásáron részt venni?

  • mert a vásáron bemutathatja termékeit
  • mert a vásár kiváló értékesítési lehetőséget biztosít
  • mert a részvételt rendkívül kedvezményes áron 2.000 Ft bruttó/nap biztosítjuk
  • a vásáron fedett kézműves standot biztosítunk (két résztvevőnek egy 3 m x 1 m-es standot tudunk biztosítani)
  • mert Önöknek csak olyan gazdag árukínálatról kell gondoskodniuk:

–       mely a kiránduló diákok, tanárok és szülők, számára érdekes lehet,

–       mely termékeket a kirándulásra kapott zsebpénzükből meg tudnak

venni a szüleiknek és maguknak ajándékba

  • mert a széleskörű reklámkapmánynak köszönhetően a Kispalota játékokra az egész ország területéről több ezer látogató várható (van olyan nap, hogy 1000-1200 fő vesz részt a kézműves foglalkozásokon)”

Na de ne vágjunk a dolgok elé, ott tartottunk, hogy elfogadtuk a meghívást, kecsegtető 11 vásári napra, május vége és június első fele közt. Ezek 3-4 napos turnusok lettek volna, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy ez idő alatt a Pilisben lakunk sátorban. Mivel a környéket elég jól ismerem, ez elfogadható körülményeket jelentett. Nem beszélve arról, hogy nem kell külön túrázni menni, mert egy füst alatt ezt is megoldjuk… 🙂

Mivel 25-én reggel 7-8 óra közt kellett volna kipakolni, ezért az aznapi indulást elvetettük, mert a bringa nem rakéta, de még csak nem is autó. Ehhez kérem idő kell.  Tehát összepakoltunk, és 24-én teljes menetfelszereléssel és árukészlettel(!) elindultunk Rákoshegyről Szentendre irányába. A skanzen mögött van egy jól kerékpározható, autómentes (csak néha az erdész jön rajta, meg egy két monstrum fával, de azt messziről hallani) erdei út, ami felvezet a Pap-rétig. Onnan már Visegrádig csak lefelé vezet az út, és boldog mosollyal az arcon száguld az ember. (Vigyázni, mert a végén néha le van csukva a sorompó, és egészségkárosító hatása van, ha nekihajt pógár.) Közben megszárad a vizes póló, valamint ha a mosolygás helyett a vigyort választja, mákos fogsorral érkezik majd meg, annyi a szúnyog és muslica. Persze közben vigyázni kell az úton kifejezetten keresztben közlekedő lassú állatkákra is.

Pilisi nudicsigusz

Na szóval a fergeteges gurulás után fékezve (a sorompó most nyitva volt…) bekanyarodtunk a Kaán-forráshoz.

Szeretem ezt a forrást, nagyon finom, hűvös vize van. Állítólag jó is valamire, vagyis gyógyhatású. Ezt más is felfedezte, nem magyari gondolkodású honfitársaink ugyanis kereskedelmi mennyiséget palackoznak belőle, amit busás haszonnal értékesítenek.

Kicsit kitérnék erre a dologra. Most amikor éppen szép hazánk édesvízkészletére alkudoznak ezek a hatalommal megáldott szerencsétlen nyomorultak, eszembe jut egy öreg indián intése.

Idézem:

“Majd ha az ember kivágja az utolsó fát, megmérgezi az utolsó folyó vizét, kifogja az utolsó halat is, akkor rádöbben, hogy a pénzt nem lehet megenni…”

Ezt a két képet az interneten találtam, akit érdekel a cikk, elolvashatja. Mindenkinek lehet saját véleménye a dologról természetesen, de úgy gondolom, hogy az emberek nagy része majd akkor tanulja meg tisztelni a természet adta dolgokat, majd ha már nem lesz belőle.

Addig meg kit érdekel?

Ja, a dologhoz hozzátartozik, hogy ott aludtunk nem messze a forrástól, s reggel hat óra után mi is találkoztunk egy vízvevő csapattal. Némileg szolidabb autóval, de sok-sok üveggel ügyködtek. Bízom benne, hogy magának vitte, meg a rokonsága közt, valamint a köszvényes öreg szomszédoknak osztotta szét. Ingyen, emberbaráti szeretetből.

Szeretem a reggeli Pilist. Annyira szép, verőfényes az erdő. Ahogy legurultunk Visegrádra, szinte harapni lehetett a levegőt. Megkerestük a levélben jelzett helyet, de már mikor odaértünk, éreztem, hogy nem stimmel valami. Sehol egy lélek, teljesen kihalt terület, némi bódéval, egy kivénhedt jurta, egy lelakott mászófal, a távolban nyilvános WC. A WC-s néni épp nyitott, ezért tőle kérdeztük, hogy a vásár rendezője mikorra várható?

   -Milyen vásár?– kérdezte a néni.

   -Itt kézműves foglalkozások lesznek… – folytatta, mivel látta, hogy az értetlenebb fajtából származom. Erre mondom a kapcsolattartó nevét.

   -Itt olyan nincs. – feleli a nénike. Na, gondoltam, így nem megyünk sokra, ezért megköszönve az információt visszaballagtam Noémihez, aki a bringákra vigyázott addig. Látom ám, hogy érkezik egy autó, mindenféle gyanús dologgal a tetején, ami egy kézműves-standra hajaz. Kiszállnak, s mit ad Isten, felismerem a táskavarró lányt, akivel már árultunk együtt. A férjével érkezett aki segít lepakolni és már el is ment, olyan gyorsan, ahogyan jött. A táskavarró lány sem tud sokkal többet, de aztán csak kerül egy telefonszám, és felhívom a szervezőt. Szerintem aludt. Először azt hittem, hogy nem is tudja, hogy miről beszélek. Ugyanis a levélben szó volt háromméteres fedett standokról, itt meg még mutatóba sem volt ilyen. De meg lettem nyugtatva, hogy minden oké. Nem volt az, pedig akkor még azt hittem. A programkezdés kilenc órakor volt, mi meg ott álltunk asztal nélkül. A táskavarró lány aranyos volt, mert helyet szorított volna nekünk az asztal sarkán, pedig kicsike asztala vala neki is. Na, nagy nehezen előkerült a szervező hölgy, aki sajnálkozva közölte, hogy a standokat valaki nem hozta-vitte, mit tudom én, lényeg hogy nincs. Végül is lett egy kóbor asztal, aminek felettébb örültünk, így már elkezdhettünk kipakolni.

Közben az út másik oldalán – mert emitt egy keskeny sávon, mi a járdát foglaltuk el – kezdett éledezni a lovagi tábor, vagy mi. Hangosítást szereltek, meg pakolásztak jobbra-balra. Aztán fél tíz felé megjelentek az első csoportok. Általános iskola, alsó tagozatos diákok tömött sorokban, fiatal, divatos, és sikoltozó tanítónénikkel. Addigra mi is készen voltunk. Noémi tereptarkából népi rittyentőre váltott és ezzel készek voltunk fogadni a vásárlók hadát. Összesen – kézművesek – voltunk négyen. Volt még valami faáru készítő, mondjuk akkor öt. Kipakolt ellenben két rosszarcúakból álló stand is, mindkettő a gagyi búcsús kacsintóspénztárcás, alekosz-karkötős, kínai árukészlettel. Ez volt az a pont, amikor először csúszott igazán össze a szemöldököm. Ugyanis csak kézműves vásárban vagyok hajlandó részt venni. Kizárólagosan. Idézek a programfüzetből:

“A Városi park előtt a Fő utcában hangulatos sátrak állnak ahol zsűrizett kézműves termékeket lehet vásárolni.”

Na azt nem tudom, hogy akkor ez a két árus hogyan került ide, mert amikor ezt szóvá tettük a rendezőnek, az titokzatos arccal a maffiát emlegette. De a lényeg, hogy tudtuk, innentől nem nagyon rúgunk labdába. Mert igaz ugyan, hogy az árukészletet úgy állítottuk össze, hogy a kispénzű tanulók is tudjanak vásárolni valamit, de a százforintos műanyag gagyival nem tudtunk érdemben versenyezni. Mint utóbb kiderült, a gyerekeknél átlag 5-7 ezer forint elszórandó pénz volt. A sláger szerzemény:

Hát ezzel kellett az én medáljaimnak versenyezni. Szomorú ez.

Persze ne gondoljuk, hogy ez százforintos kategória. Ez a förmedvény kerek 2000.-forintba került.

A medál része műanyagból van, és egy aranyszín alumínium láncon függ.

Azt meg már nem is mondom, hogy ugye milyen minőségű társadalmi csoport hord ilyesmit.

Ja, meg a másik slágergyanús dolog az alekoszos karkötő volt, meg a zselés trutyiba mártott műanyag állatkák, amit fel nem foghattam ésszel.

Na, amikor ez az érzelmi csapás úgy ahogy lezajlott bennem, elkönyvelve magamban, hogy ezen már nem segíthetünk, gondoltam szétnézek kicsit az ősi mesterségek közt. Pláne, hogy kis tudatlan porontyokba most próbálják belecsepegtetni dicső eleink tudományát, miszerint:

“A látogatók a kézműves mesterek /kőfaragó, kovács, gyertyamártó, fafaragó, faesztergályos, nemezes, szövő/ közreműködésével nyerhetnek betekintést a korabeli mesterségek fortélyaiba.”

Én először a kovácsot kerestem, mert ugye az áll hozzám a legközelebb eme választékból. Az üllőt, meg a tábori tűzhelyet meg is találtam, aztán tekintgettem a kovács után. Azt ugyan kerestettem a távolban, mert mellettem állt. A segédjével együtt. De inkább megmutatom:

Ekkor kezdett motoszkálni a gondolat bennem, hogy ez valami sebtében összecsapott alacsony költségvetésű buli. Holott nagy hagyományai vannak. Akkor meg időközben elunták. A ráverőlegény(?) fehér nyári szerelése remek összhangot mutatott a vezetőkovács kinyúlt farmerével, és lelakott pulókájával. Tavaly még futotta legalább egy kötényszerű hangedlire. Gondolták így is jó.

Ja, ki is lehetett próbálni a kovácskodást. – Láttad, csináld! – vakkantott az érdeklődő gyerekre és unottan másfelé nézett. Na, a kiskrapek is megutálta egy életre a vasat, az biztos.

De a többi segítő is rém unott(vagy fáradt) volt, bár láttam próbálkozást, hogy valami korabeli jelmezbe öltözzenek, de  mégis inkább úgy néztek ki a sebtiben összetákolt tunikákban, mint valami jobb sorsra érdemes házmesterné.

Jöttek valami lovasok, meg solymász, ami aránylag rendben volt. Azt a gyerekek is élvezték. Jobban élvezték volna, ha több idejük marad nézelődni, de percek alatt végighajtották őket a látnivalókon, és már felharsant a -Buszra felszáll! – és menni kellett. Markukban szorongatták a dollár medált, alekoszos karkötőt, és egyebeket, amiről majd otthon elmondják szerető szüleiknek, hogy a Visegrádi Kispalota-játékokról hozták, vásárfia-hadizsákmány gyanánt.

Folytatása következik…

Reklámok
Kategória: Kiállítások, Kultúra, Szabadidő, vásárok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 Responses to Visegrádi vásár – avagy ember tervez… I. rész

  1. BastiA szerint:

    Jesszusom, ha tudom hogy erre mész, azonnal lebeszéltelek volna róla! Azt hittem várjáték vagy valami ilyesmi lesz, de ez ugye lent volt a faluban. 13-án mi is belefutottunk,pontosabban áthaladtunk ott, de ugyanilyen siralmas volt, mint amit fentebb leírtál. 😦

  2. Kormos Katalin szerint:

    Ha a folytatásból az derül ki, hogy ezek után nem pattantatok bringára, hanem tovább maradtatok, akkor vagy mazochisták vagytok, vagy a Föld legoptimistább, legbékésebb lakói! (Esetleg még kedvelhetitek a helyzetkomikumot is.)
    Kíváncsian várom a folytatást!

  3. nyiffi szerint:

    Azért a sztori eleje már nem tetszik annyira, mint a második rész a kisöreggel. Mindig összeszorul a torkom, hogy bár vannak tisztességes, alacsony költségvetésből összehozott, értelmes, várjátékos vásárok is, ti belebotlotok ebbe a förtelembe és szégyenkeznetek kell a sok hülye paraszt miatt. Nem a földművelőkre gondolok.

  4. meddedesign szerint:

    Valamit írtak a honlapjukon, hogy a csoportok is jelezték a színvonal-esést. Állítólag a Múzeum, vagy kik lenyúlták az időpontokat és felülszervezték az eseményt, de a színvonalon ez nem változtat szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s