Hogyan készül, avagy csináljunk eszkudert!

   Manapság nagy divat (vagy egyéb pszichés késztetés) a “hogyan készül?” képsorozatok gyártása. Az internet és a számítástechnika fejlődésével mindenki számára elérhető lett, hogy ilyent csináljon. A hozzávaló tehetség, érthető kifejezésmód, helyesírás iránti igény, s egyéb kritérium már nem annyira fontos, csak a lájkok, meg a nézettség.

MeddeDesign nem akar lemaradni a többi éllovas mögött, mert mint tudjuk, az élet egy verseny, és bizony bármi áron győzni kell, de legalábbis szinten maradni, ahogyan manapság a vesztesek kategóriáját titulálják.

Ezért hát elkészítettem a saját “hogyan készül?” sorozatomat, mely hiánypótló a maga nemében, és remélem hasznos lesz mindenki számára!

Nem is szaporítanám a szót, beszéljenek a képek!

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

 

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Remélem mindenkinek hasznos volt, ami úgy érzi hogy nem, annak elolvasásra ajánlom az alábbiakat:

Dmitrij Alekszandrovics Bilenkin: Eltörött az eszkuder 
(Földeák Iván fordítása) 

   Az erdei út jobbra kanyarodott. Egy tisztás terült el ott, tele a boglárka sárga virágaival, és a tisztás fölött egy közönséges repülő csészealj lebegett. 

   És ekkor felcsapódott egy nyílás, és a levegőn, mint kötélhágcsón, a földre ereszkedett egy idegen bolygólakó. Alacsony, kerek, rózsás, majdnem pucér volt, és ragyogott, mint akit kisuvikszoltak. 

   Nem ijedtem meg, sőt nem is csodálkoztam túlságosan, mivel a töméntelen cikk és elbeszélés az eljövendő „kapcsolatfelvételről” pszichológiailag felkészített egy ilyen találkozásra. Csak igen kellemetlen volt, hogy nincs rajtam a szigorú fekete öltöny és nyakkendő. Begomboltam cowboyingem gallérját, lesöpörtem az erdőben a könyökömre tapadt pókhálót, a jövevény felé indultam, és így szóltam: 

– Jó napot! 
– Jó napot! – felelte, száját sem nyitva tiszta orosz nyelven és én ezen sem csodálkoztam, mivel az irodalomból tudtam, hogy más civilizációk között a telepatikus gondolatcsere rendkívül fejlett. – Jó napot – ismételte. – Eltörött az eszkuderem. Hol itt a legközelebbi szottár? 
– Micsoda? – lepődtem meg. – Szottár? Az meg miféle? 
– Hogyhogy miféle? – Most ő lepődött meg. – No, ez… ez egy olyan hely, ahol javítanak… 
– Javítóműhely? – találtam ki. 
– Az, az! Érti, az eszkuderem… 

   “Eszkuder… – gondoltam ostobán. – Szottár… Javítóműhely!” Nem így képzeltem el a találkozót. Ó, igen! Hiszen ő balesetet szenvedett. Akkor minden érthető. Segítséget keres a földlakóknál. 

– Mi történt a hajtóművel? – kérdeztem, a csészealj alá pillantva. 
– Maga szpektralista? – örvendezett. – Akkor lehet, hogy meg tudja magyarázni, hogy a fikarizáció közben mitől szubtitál a zseltoksz. 

   A “zseltoksz” szónál szemem önkéntelenül az égre meredt. A “kapcsolat értelmes testvéreinkkel” szemlátomást eltért a hagyományos sémától. 

– Ön balesetet szenvedett – mondtam ostobán. 
– Miféle balesetet? – Még fel is pattant hozzá. A zseltoksz szubtitál! 
– És az a… hogy is hívják… az eszkuder nem szubtitál? 
– Ön megőrült! Hogyan szubtitálhat az eszkuder? Elnézést, ezek szerint ön nem szpektralista? 
– Nem – feleltem. 
– Akkor meg minek zavar engem össze? Mondja meg egyenesen megjavíttathatom-e itt az eszkudert, vagy sem! 
– A mi földi technikánk… – kezdtem a torkomban rég megakadt mondatot. 
– Ha nem az önöké, akkor a szomszéd bolygóé vágott közbe türelmetlenül. – Egyre megy! 
– Nem éppen – feleltem. Felháborodva felhorkant. 
– Tudja mit, nincs időm viccelni. Meg kell javíttatnom az eszkudert. Nem lehetek meg nélküle. Hát akkor van-e valahol itt önöknél a közelben – rózsaszín ujjával körbemutatott az égbolton -, ha nem szottár, de legalább egy primitív szpucs? 
– Nézze csak – szólaltam meg -, nem tudom, mi az a “szpucs”. És mi az a “zseltoksz”. De nagyon örülök, hogy üdvözölhetem önt a Földön. Boldogok vagyunk, hogy a kapcsolat végül is megvalósult. És ebben az ünnepélyes pillanatban… 
– Hogyan? – jött izgalomba az idegen bolygólakó. – Kiderül, én nem oda kerültem? 
– Miért, nem a Földre repült? 
– Először hallok erről a csillagrendszerről. 
– Ez a mi bolygónk neve! 
– Bájos név! És önöknél is kedves, igen kedves… Milyen kár, hogy nincs önöknél szottár! 
– De vannak nálunk… 
– Tudom, tudom! Mindenfajta műemlékek, tájak… De a szabadságom vége felé jár. 
– Hát ön nem kutató? Nem tudós? 
– Egyáltalán nem. Én… 
   Nem fejezte be. Lassan értetlenség öntötte el arcát. A lábára pillantott, azután rám. 
– Ez meg micsoda?! – üvöltött fel a két kövér szúnyogra mutatva, melyek azzal a nyilvánvaló szándékkal tapadtak a lábára, hogy belemarjanak. 
– Ezek szúnyogok. Zavarja el őket! 
– Csípnek?! 
– Semmiség, ne törődjön velük. 

   Az idegen bolygólakó fürgén felugrott, és sarkaival kapálódzva felröppent tojás alakú járművéhez. 

– No de hová megy?! – kiáltottam fel. – Értse meg, végül is ön az első képviselője nálunk egy idegen civilizációnak… 
– Ha másoknak tetszik, hogy csipdesik őket, akkor ez az ő dolguk – hangzott a nyílásból. – Isten önnel, isten önnel! 

   A háta annyira sima és elutasító volt, hogy megértettem, a kölcsönös megértés teljesen reménytelen. Valósággal tele volt megvetéssel. 

– Hé! – kiáltottam utána. – Mindössze egy kérdést: mi ez a vacak, az eszkuder? 
– Eszkuder? – fordult hátra. – Még ezt sem tudja! Furcsa! Hát akkor mivel tisztítja a fogait? 

   A nyílás becsapódott. Az idegen bolygólakó eltávozott. 

 

 

 

Reklámok
Kategória: Üveg/Glass
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s