Drágakő, féldrágakő, vagy csak egyszerűen ásvány?
Értékes, vagy általános?
Régen egyszerűbb volt a helyzet ennek a kérdésnek a megválaszolásakor. Drágakőnek számított a gyémánt, a rubin, a zafír és a smaragd. Minden egyéb ásványi kőzet pedig féldrágakőnek.
Manapság ez a szemlélet már elavultnak számít. A köveknél a ritkaságuk, szépségük és keménységük a döntő szempontok. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ezen szempontok alapján a ritka köveket drágakő kategóriába soroljuk, a gyakoribbakat pedig féldrágakőbe. Ez így sokkal logikusabb, hiszen sok kő ritkasága miatt simán verheti árban akár a gyémántot is.
Csak, hogy pár példát említsünk: a gyönyörű tanzanit, ami a világon csupán egy helyen, a Kilimandzsárónál fordul elő, a paraiba turmalin, ami kb. 10.000-szer ritkább a gyémántnál, az alexandrit, ami hihetetlen színváltoztatásokra képes, és még sorolhatnánk. Itt még meg kell jegyeznünk, hogy például a gyöngy és a borostyán nem ásványok, mégis drágakőnek tekintik őket.
Mindannyian láttunk már természetes formájukban, csiszolatlanul ásványokat. Sokuk, amelyeknek nem elég jó a minőségük ahhoz, hogy ékszer készülhessen belőlük, így is végzik, dísztárgyként valakinek a polcán. Azonban amelyeknek elég nagy az átlátszóságuk, és zárványoktól majdnem teljes egészében mentesek, azok ékszerészek kezei közé kerülnek, akik legjobb tudásuk szerint kialakítják belőlük végleges, csiszolt formájukat. Némelyik kő csiszolás után már kerül is bele a foglalatba, hogy egy szerencsés hölgy viselhesse. Azonban más köveknek még különböző kezeléseken kell ehhez átesnie. Ez függ az ásvány típusától, tisztaságától és színétől. Ezek az eljárások általában a színek felerősítéséért felelősek. Ezek lehetnek például: hőkezelés, filmréteggel bevonás, neutron és gamma sugárzás alá vonás, olajozás, stb.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kezeletlen drágakövek, amik természetes formájukban is elég szépek ahhoz, hogy ékszerbe kerülhessenek, a legértékesebbek.
MeddeDesign 